|
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium pályázatot hirdet az Új Magyarország Mikrohitel Program és az Országos Mikrohitel Program keretében hitelígérvénnyel rendelkező hazai roma mikrovállalkozások beruházásainak támogatására a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzatból.
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium pályázatot hirdet az Új Magyarország Mikrohitel Program és az Országos Mikrohitel Program keretében hitelígérvénnyel rendelkező hazai roma mikrovállalkozások beruházásainak támogatására a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzatból.
I. A támogatás célja
A pályázati konstrukció célja a hazai roma mikro-vállalkozások piaci esélyeit javító fejlesztések és beruházások támogatása, az Új Magyarország Mikrohitel Program és az Országos Mikrohitel Program keretében felvett hitelekkel finanszírozott projektek megvalósításának segítése.
A program megvalósítása a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egyes fejezeti kezelésű előirányzataiból finanszírozott, állami támogatásnak minősülő felhasználások általános szabályairól szóló 6/2008. (III. 7) GKM rendelet 4. §-a (1) bekezdésének 1. pontja szerinti jogcímen, a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzat [a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 1. melléklet XV. fejezet 25. cím 3. alcím 3. jogcímcsoport] terhére történik.
II. A támogatásra rendelkezésre álló forrás mértéke
A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg: 383 millió Ft.
III. A támogatott pályázatok várható száma
A támogatott pályázatok várható száma: 110-140 db.
IV. Pályázók köre (Támogatásra jogosultak)
1. Pályázhatnak a magyarországi székhelyű, a devizajogszabályok alapján belföldinek minősülő
-
gazdasági társaságok (közkereseti társaság, betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság, közös vállalat),
-
szövetkezetek,
-
egyéni vállalkozók,
amelyek mikrovállalkozásoknak minősülnek és az Új Magyarország Mikrohitel Program vagy az Országos Mikrohitel Program keretében nyújtott beruházási hitelhez hitelígérvénnyel rendelkeznek. A konstrukció keretében olyan projektek megvalósításához is igényelhető támogatás, amelyekhez a pályázó megkötött hitelszerződéssel rendelkezik, vagy amelyekhez a pályázat befogadását megelőzően már folyósítottak mikrohitelt, de a beruházás a pályázat befogadása előtt még nem kezdődött meg.
A mikrovállalkozások meghatározását a Pályázati Útmutató XIV. pontja és a Pályázati Formanyomtatvány IV. „Mikrovállalkozási Nyilatkozat” adatlapja ismerteti részletesen.
A pályázónak az alábbi két nyilatkozat közül legalább az egyiket csatolnia kell:
-
a vállalkozás tulajdonosának, vagy több tulajdonos esetén a tulajdonosainak legalább 50 %-ának nyilatkozatát arról, hogy romának vallja/ák magát/ukat,
vagy
A pályázónak a fenti nyilatkozatban kell tudomásul vennie, hogy adatait helyi szinten is nyilvánosságra hozzák, a támogatásban részesültek országos szinten történő közzétételén (pl.: a helyi önkormányzati, finanszírozói, vállalkozói és roma sajtóban. Internet honlapon, stb.) túlmenően, amelyben azt is közlik, hogy milyen jogcímen nyerte el a támogatást (a pályázó önmagát vallotta romának, vagy a pályázó munkavállalói vallották magukat romának).
2. Kizáró okok
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére:
-
amellyel szemben az Európai Bizottságnak valamely támogatás visszafizetésére kötelező határozata van érvényben;
-
amely csődeljárás, felszámolási eljárás vagy végelszámolás, adósságrendezési eljárás alatt áll, vagy a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásról szóló 2004. október 1-jei 2004/C 244/02. számú bizottsági közlemény 2.1 alpontja szerinti nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak
-
aki vagy amely a támogatás iránti pályázat benyújtását megelőző három naptári éven belül az államháztartás alrendszereiből, az Európai Unió előcsatlakozási eszközeiből, vagy a strukturális alapokból juttatott valamely támogatással összefüggésben a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségét nem vagy csak részben teljesítette, kivéve a vis maior esetét;
-
akinek vagy amelynek lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett;
-
aki vagy amely nem felel meg az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15. §-ban előírt, rendezett munkaügyi kapcsolatok törvényben meghatározott általános és különös feltételeinek;
-
akinek vagy amelynek az utolsó éves beszámoló alapján saját tőkéje negatív volt, vagy az a gazdálkodó szervezet, amelynek a számviteli jogszabályok szerint számított saját tőkéje a jegyzett tőke jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent;
-
aki vagy amely a beruházást, illetve a fejlesztést olyan ingatlanon kívánja megvalósítani, amely a pályázat benyújtásának időpontjában nem per- és igénymentes, illetőleg bérelt ingatlan esetében a bérleti szerződés kizárólagos joggal nem biztosítja a támogatással megvalósuló létesítmény üzemeltetésének lehetőségét legalább a rendeletben előírt üzemeltetési kötelezettség idejére. Amennyiben a beruházást, illetve fejlesztést osztatlan közös tulajdonban álló ingatlanon kívánják megvalósítani, a pályázat befogadásának feltétele a tulajdonostársak között közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt használati megállapodás és az ahhoz tartozó használati megosztásra vonatkozó vázrajz pályázati dokumentációval történő benyújtása. A per- és igénymentesség követelményének az osztatlan közös tulajdon azon tulajdoni hányada vonatkozásában kell teljesülnie, amely a beruházás (fejlesztés) helyszíne.
-
akiről vagy amelyről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor;
-
aki vagy amely a jóváhagyott utolsó éves beszámoló vagy SZJA-/EVA bevallás alapján meghatározott nettó árbevételének több mint 50%-át mezőgazdasági tevékenység (TEÁOR szám: 01.11-03.22) teszi ki;
-
a külföldre irányuló szállítási ágazatban tevékenykedő vállalkozások, a mezőgazdasági illetve halászati termékeket előállító, feldolgozó vagy azok forgalmazásával foglalkozó vállalkozások, valamint az exporthoz közvetlenül kapcsolódó tevékenységek;
-
aki vagy amely ezen pályázat (KKC-2008-R-2) keretében már részesült támogatásban. (A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 4. §-a alapján partner- vagy kapcsolódó vállalkozásoknak minősülnek. Lásd. pályázati formanyomtatvány IV. Mikrovállalkozási Nyilatkozat.);
-
akinek vagy amelynek a tevékenysége/projektje a környezetvédelmi és egyéb hatósági előírásoknak nem felel meg;
-
aki vagy amely a támogatott projekt keretében végzett tevékenység folytatásához szükséges szakhatósági engedélyekkel nem rendelkezik;
-
akinek vagy amelynek a pályázatban szereplő projektje részvény- és/vagy üzletrészvásárlást tartalmaz.
Amennyiben a fenti pontok bármelyike teljesül, az a pályázat elbírálásból való kizárását eredményezi. A döntés végleges annak felülvizsgálatára, jogorvoslatára nincs lehetőség!
V. A támogatási feltételek
1. A támogathatósághoz kapcsolódó feltételek:
A támogatás elnyerésének feltétele, hogy a pályázó rendelkezzen az Új Magyarország Mikrohitel Program vagy az Országos Mikrohitel Program keretében felvehető hitelígérvénnyel. A hitelígérvényben a hitelt nyújtó szervezetnek nyilatkozni kell, hogy a finanszírozandó projekten belül, a forgóeszközök részaránya nem haladhatja meg a 30%-ot.
Nem szükséges a pályázat útján támogatott projekt finanszírozására mikrohitelt is igénybe venni, amennyiben a pályázati úton elnyerhető támogatást olyan projekthez igénylik, amely bővítő vagy kiegészítő jelleggel kapcsolódik egy 2008. július 1-e után folyósított mikrohitellel finanszírozott, a pályázat befogadása előtt megkezdett projekthez. Ezzel a lehetőséggel nem élhetnek azok a vállalkozások, amelyek a KKC-2008-R kódjelű konstrukció keretében benyújtott pályázatukkal támogatásban részesültek.
A beruházási hitelnek legalább 3 éves futamidejűnek kell lennie.
Kizárólag forgóeszközhitellel finanszírozott projekt nem támogatható.
A beruházáson/projekten belül a forgóeszköz részaránya nem haladhatja meg a 30.%-ot.
A támogatásban részesített fejlesztés a vállalkozás gazdasági tevékenységét szolgálja.
A fejlesztésnek a pályázó által aktivált beruházás keretében kell megvalósulnia.
A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a kedvezményezett rendelkezzen az Új Magyarország Mikrohitel Program vagy az Országos Mikrohitel Program keretében megkötött hitelszerződéssel.
A fejlesztés megvalósításához nyújtott támogatás esetén a szerződéskötés feltételeként a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium nem ír elő biztosítékadási kötelezettséget. A szerződéskötés feltétele, hogy a pályázó felhatalmazói levelet állítson ki valamennyi bankszámlájára, melyben felhatalmazza a Támogatót azonnali inkasszó benyújtására.
A támogatott fejlesztés kizárólag olyan ingatlanon valósítható meg, ahol biztosítható a rendeletben előírt (a projekt befejezésétől számított legalább 3 évig tartó) fenntartási, működtetési idő a támogatással megvalósult épületekre és beszerzett eszközökre. Az ingatlannak per- és igénymentesnek kell lennie, illetve bérelt ingatlan esetében a bérleti szerződésnek kizárólagos joggal biztosítania kell a támogatással megvalósuló beruházás legalább fenti ideig való üzemeltetési lehetőségét.
Amennyiben a pályázó a 85/2004. (IV.19.) Korm. Rendelet szerinti érzékeny ágazatban tevékenykedő vállalkozásnak minősül, a rendelet megfelelő rendelkezéseit is figyelembe kell venni.
A támogatást a pályázat befogadását megelőzően megkezdett beruházásra nem lehet igényelni. A projekt megkezdésének kritériumait a Pályázati Útmutató tartalmazza.
A beruházást legkésőbb a támogatási szerződés megkötését követő 2 hónapon belül meg kell kezdeni, és a fejlesztésnek a megkezdéstől számított két éven belül meg kell valósulnia.
A fejlesztés nem kapcsolódhat közvetlenül mezőgazdasági, vadgazdálkodási, erdőgazdálkodási és halgazdálkodási tevékenységhez (TEÁOR 01.11 – 03.22).
A pályázó vállalja, hogy a támogatott beruházással megvalósított épületeket, beszerzett eszközöket, létrehozott termelő kapacitásokat a támogatási szerződésben rögzített üzembe helyezési (befejezési) időponttól számítva legalább 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti.
A támogató a támogatási szerződéstől eláll, ha a kötelező működtetési kötelezettség teljesítésének ellenőrzése időpontjáig (a projekt lezárása előtt) a következő események bármelyike bekövetkezik:
a.) a hitelt folyósító a hitelszerződést jogszerűen felmondja,
b.) a pályázó a hitelszerződést megszünteti.
A pályázónak nyilatkozatban kell tudomásul venni, hogy adatait helyi szinten is nyilvánosságra hozzák, a támogatásban részesültek országos szinten történő közzétételén (pl.: a helyi önkormányzati, finanszírozói, vállalkozói és roma sajtóban. Internet honlapon, stb.) túlmenően, amelyben azt is közlik, hogy milyen jogcímen nyerte el a támogatást (a pályázó önmagát vallotta romának, vagy a pályázó munkavállalói vallották magukat romának).
A beruházás eredményeként megvalósult létesítményen egy táblát köteles elhelyezni a következő szöveggel: „Ez a beruházás a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium támogatásával valósult meg, a roma vállalakozások fejlesztéseit segítő program keretében.”
A kifizethető támogatás akkor sem haladhatja meg a támogatás maximális értékét, ha az elszámolható költségek összege meghaladja a maximális értéket. Ez esetben a pályázó választhatja meg a még be nem nyújtott számlák alapján, hogy mely elszámolható költségekhez vesz igénybe támogatást.
2. Projekt saját forrás igénye, az önrész összetétele
Az önrész a projekt finanszírozásában a támogatás összegén felüli rész, amelyet a pályázónak kell biztosítania. Pályázói önrészként természetbeni hozzájárulás nem fogadható el.
Az önrész saját forrásból, a kötelezően előírt „mikrohitelből” és egyéb támogatásból tevődhet össze.
A pályázónak legalább a projekt elszámolható összköltségének 10%-át kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie. Az ÁFA levonásra jogosult pályázók esetén legalább a projekt levonható ÁFA nélküli (nettó) összköltségének 10%-át kitevő saját forrással kell rendelkeznie. Az ÁFA levonásra nem jogosult pályázók esetén legalább a projekt bruttó összköltségének 10%-át kitevő saját forrással kell rendelkeznie. Nem tekinthető saját forrásnak az államháztartás alrendszereiből kapott támogatás.
4. Elszámolható költségek
Elszámolható költségek: Az Új Magyarország Mikrohitel Program vagy az Országos Mikrohitel Program keretében nyújtott beruházási hitellel finanszírozott projekt költségei. A hitel felvételéhez kapcsolódó költségek nem számolhatók el a támogatás alapjául.
5. Nem elszámolható költségek
A projektnek az Új Magyarország Mikrohitel Program vagy az Országos Mikrohitel Program keretében nyújtott beruházási hitellel nem finanszírozott költségei, különösen
amelyek finanszírozásához a pályázó nem vesz igénybe mikrohitelt,
forgóeszközök
a szinten tartást szolgáló tárgyi eszközök bekerülési értéke,
a korábban már használatba vett olyan tárgyi eszközök bekerülési értéke, amelynek alapján a kedvezményezett más társaság vagy egyéni vállalkozó állami vagy önkormányzati támogatást vett igénybe,
olyan tárgyi eszközök bekerülési értéke, amelyet a kedvezményezett csődeljárás vagy felszámolás alatt álló társaságtól szerzett be,
szállítási ágazatban a szállító eszközök (gördülőeszközök) bekerülési értéke,
a pályázat befogadása előtt felmerült költségek,
személygépkocsi bekerülési értéke,
működési költségek,
előkészítési célú tevékenység költségei (tervezés, a hitel felvételéhez kapcsolódó költségek, pályázat írói díj, közjegyzői díj, stb.),
üzletrész- és részvényvásárlás,
ingatlanvásárlás,
jelzálog, bankgarancia költségei,
általános költségek (rezsi),
reprezentációs költségek,
fogyasztási cikkek beszerzésének költsége,
közműfejlesztési hozzájárulás,
levonható ÁFA. (ÁFA levonásra jogosult pályázók esetén).
VI. A pályázattal elnyerhető támogatás
1. Támogatás formája
A támogatás formája: a pályázó működési támogatásának nem minősülő, visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás (a továbbiakban: vissza nem térítendő támogatás).
A pályázat keretében nyújtott támogatás csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül. A csekély összegű támogatásra vonatkozó részletes szabályokat a IX. pont tartalmazza.
2. A támogatás maximális mértéke
Jelen pályázat keretében elnyerhető támogatás mértéke: a projekt elszámolható költségének legfeljebb 40,00 %-a, illetve amennyiben a program a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (IX. 17.) Korm. rendelet 2. melléklete szerint komplex programmal segítendő 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben valósul meg, legfeljebb 50%-a.
A támogatás maximális összege mindkét esetben: 4 millió Ft.
Ha a pályázónak a támogatásból finanszírozott projekttel kapcsolatban nincs ÁFA levonási jogosultsága, akkor a támogatás számításának alapja a projekt ÁFA-val növelt, bruttó összköltsége. Az egyszerűsített vállalkozói adó (EVA) alanya az ÁFA levonásra nem jogosult vállalkozásnak minősül.
Ha a pályázó ÁFA levonásra jogosult, akkor a támogatás számításának alapja a projekt nettó összköltsége.
A döntéshozó indokolt esetben a támogatást a kértnél alacsonyabb mértékkel is megállapíthatja, erről a pályázót tájékoztatja. Ha a pályázó a csökkentett mértékű támogatás mellett is képes, és kész a fejlesztés megvalósítására, erről köteles - az értesítés kézhez vételét követő 15 napon belül - írásban nyilatkozni, csatolva beadványához a megfelelően módosított üzleti és finanszírozási tervét, az igényelt és az elnyert támogatási összeg különbözetére vonatkozó forrás meghatározását (pl. igazolt saját forrás, bankhitel) és a rendelkezésre állásának igazolását.
A kedvezményezetteknek jelen pályázati konstrukció keretei közt nincs lehetőségük előleg igénybevételére.
A támogatás maximális összege csak akkor fizethető ki, ha a pályázó az elszámolható költségeket igazoló számlákat a projekt megkezdését követő két év plusz 60 napon belül benyújtja a közreműködő szervezetnek.
VII. A célok számszerűsítésére használt indikátorok
nettó árbevétel
nyereség*
foglalkoztatottak száma összesen
roma foglalkoztatottak száma összesen
a fejlesztés eredményeképpen létrejött új munkahelyek száma
a fejlesztés eredményeképpen létrejött új roma munkahelyek száma
* Egyéni vállalkozó esetében az SZJA alap. EVA alanyai esetében az EVA alapját képező bevétel. Nem EVA alany gazdasági társaságok esetében az adózás előtti eredmény.
VIII. A projekt kiválasztás folyamatának rövid bemutatása
A pályázati anyag beérkezését követően a pályázati konstrukcióért felelős Közreműködő Szervezet megvizsgálja, hogy a pályázat megfelel-e
a benyújtás,
a jogosultság,
a teljesség (formai megfelelőség) feltételeinek.
Amennyiben a pályázat formai hibát tartalmaz a közreműködő szervezet hiánypótlásra szólítja fel. A hiánypótlás rendjét az Útmutató XI. 3 pontja tartalmazza. Amennyiben a beérkezett pályázat megfelel a benyújtás, a jogosultság és a teljesség feltételeinek, a Közreműködő Szervezet az előre meghatározott értékelési szempontrendszer alapján elvégzi a benyújtott projekt szakmai és pénzügyi értékelését. Az értékelő javaslatot tesz a Bíráló Bizottság részére a támogatás odaítéléséről. A Bizottság a pályázati felhívás feltételei alapján alakítja ki javaslatát. A formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok érkezési sorrendben nyernek el támogatást a rendelkezésre álló keret kimerüléséig.
A Bíráló Bizottság javaslata alapján a támogatásról szóló döntést a Miniszter, illetve az általa meghatalmazott személy hozza meg:
• a pályázat igényelt támogatással egyező összegű támogatásáról, vagy
• a pályázat csökkentett mértékű támogatásáról, vagy
• a pályázat elutasításáról.
A döntésről a pályázó támogató vagy elutasító levélben értesül.
A jóváhagyott projektek megvalósítására és a támogatás nyújtás feltételeinek rögzítésére a pályázónak támogatási szerződést kell kötnie a Támogatóval.
IX. A csekély összegű támogatásra vonatkozó részletes szabályok
Csekély összegű támogatás esetén bármely három pénzügyi év időszakában bármely kedvezményezett részére odaítélt csekély összegű támogatás összege nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, a közúti szállítási ágazatban tevékenykedő kedvezményezett esetében a 100.000 eurónak megfelelő forint összeget. A csekély összegű támogatás odaítélésének feltétele, hogy azt megelőzően a kedvezményezett nyilatkozik a megelőző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben általa igénybe vett valamennyi csekély összegű támogatás támogatástartalmáról. Csekély összegű támogatás nyújtható valamennyi ágazat vállalkozásai számára - a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló 1998/2006/EK Bizottsági rendelet alapján - az alábbi kivételekkel:
a) halászati és akvakultúra ágazat vállalkozásai;
b) az EK Szerződés I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékek elsődleges termeléséhez kapcsolódó tevékenységet végző vállalkozások;
c) az EK Szerződés I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékek feldolgozásában vagy forgalmazásában tevékenykedő vállalkozások, amennyiben:
1. a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre,
2. a támogatás az elsődleges termelőknek való teljes vagy részleges továbbítástól függ;
d) harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységek támogatása, nevezetesen az exportált mennyiségekhez közvetlenül kapcsolódó támogatás, az értékesítési hálózat kialakításával és működtetésével, vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokkal kapcsolatos támogatások;
e) az import áruk helyett hazai áru használatától függő támogatás;
f) a szénipar vállalkozásai;
g) teherszállító járművek megvásárlására a kereskedelmi fuvarozás terén működő vállalkozások számára;
h) nehéz helyzetben lévő vállalatok részére.
Jelen pályázati felhívás alapján nyújtott támogatások csekély összegű támogatásnak minősülnek, amelyeket kizárólag az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkelyének a csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2006. december 15.-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet - HL L sorozat 379/5 2006. 12. 28. – (a továbbiakban 1998/2006/EK bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani.
Minden egyes új csekély összegű (de minimis) támogatás odaítélésekor az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt de minimis támogatás teljes összegét kell figyelembe venni.
A csekély összegű (de minimis) támogatás ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nem halmozható állami támogatással, amennyiben az így halmozott összeg meghaladná a támogatási intenzitás csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott mértékét.
A támogatást nyújtó köteles írásban tájékoztatni a kedvezményezettet, arról, hogy de minimis támogatásban részesül. A tájékoztatásnak kifejezetten utalnia kell a 1998/2006/EK bizottsági rendeletre - hivatkozva annak pontos címére és az Európai Közösség Hivatalos Lapjában való kihirdetésére - valamint meg kell határoznia a támogatás pontos összegét támogatástartalomban kifejezve.
Támogató felhívja a pályázó figyelmét, hogy csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatáshoz kapcsolódó minden dokumentumot az odaítélést követő 10 évig meg kell őriznie és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén azokat köteles bemutatni.
X. A pályázat benyújtásával kapcsolatos gyakorlati tudnivalók
A pályázat magyar nyelven, kizárólag a Pályázati Formanyomtatványon nyújtható be. A formanyomtatvány sem tartalmában, sem alakjában nem változtatható. A pályázatot a Pályázati Útmutatóban közölteknek megfelelően hiánytalanul, azaz a Pályázati Formanyomtatvány minden kérdésére választ adva és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.
A Pályázati Útmutató és a Pályázati Formanyomtatvány 2009. február 02-től érhető el a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium honlapján.
A pályázónak a pályázat benyújtásakor nem kell pályázati díjat fizetnie.
A pályázat benyújtása 2009. február 16-tól 2010. november 30-ig lehetséges, de a támogatásra rendelkezésre álló keret kimerülése esetén a pályázatok benyújtása felfüggesztésre kerül. A pályázatok benyújtása és elbírálása folyamatosan történik.
A pályázatot 2 példányban (1 eredeti, 1 másolat), valamint elektronikusan 1 db compact disc (CD) lemezen zárt csomagolásban ajánlott küldeményként, a következő címre kell beküldeni:
MAG- Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.
Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzat
Kódszám: KKC-2008-R-2
1539 Budapest, Postafiók 684.
Csomag esetén a 1448 Budapest, Rb.: 684. címet kérjük használni.
Több előirányzat együttes támogatására benyújtott igény esetén az egyes előirányzatok szabályozásának, illetve az egyes felhívások által meghatározott feltételeknek megfelelően, a szükséges Formanyomtatványok, mellékletek és példányszám szerint összeállított pályázati anyagokat egyidejűleg és kizárólag azon előirányzat kezelőjéhez kell benyújtani, amelytől a legmagasabb összegű támogatást kérik. Több azonos legmagasabb összegű támogatási igény esetén az ezekkel érintett előirányzatok bármelyikének kezelőjéhez benyújtható a pályázat.
A pályázatok benyújtása 2009. február 16-tól 2010. november 30-ig lehetséges. A pályázatok benyújtása és elbírálása folyamatosan történik. A támogatásra rendelkezésre álló keret kimerülése esetén a pályázatok benyújtása felfüggesztésre kerül
A pályázati feltételekkel, tudnivalókkal kapcsolatban felvilágosítást a következő szervezetektől kaphat:
MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. ügyfélszolgálata:
06-40-200-617
e-mail cím:
Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.
személyesen: a MAG Zrt. www.magzrt.hu honlapon közölt regionális képviseleti irodákban.
Az Új Magyarország Mikrohitel Programról a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. honlapjáról (www.mvzrt.hu), az Országos Mikrohitel Programról a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány honlapjáról (www.mva.hu) lehet részletes információt beszerezni.
A Pályázati Felhívás elválaszthatatlan része a Pályázati Útmutató és a Formanyomtatvány, ezek együtt tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt.
Kapcsolódó dokumentumok
|